Đa loss af år grét men / Ströken af Kwikfåd

Grét men af år daling håmländ,

sevönín flox fram wix af länd, 

sevön flox fram tons ed borås,

ed thrí flox fram wålton råsen, 

led aby both strongbå njyten,

til strökenfild råden 

ån wyt preti håsen.

Đé häven hävi hanesten, 

ländhel såden,

glíming shilden, 

ryden håsen til strökenfild, 

fogi dél af Kwikfåd-bändring, 

wer đa strím russ flå af Thöndring.

Twenifå flox línen fast,

tilwåd Kwikfåd, yes at last, 

tilwåd ívelwiling låthren,

fram đa rrechid autlend.

Taf bilås af Kwikfåd, telen, 

wer ar år mäni grét men, 

twenifå flox

af strongbå wådjos?

Låthren komen, rint djí sé? 

Wachen ju along jår wé,

hiden on mong trín, mong bushen,

dak grín wíd ed döski lífen.

Laud wån af Thöndring, telen, 

wer ar år grét sådmen,

sen af wolfen,

läd af yren?

Låthren ar on jår neken,

rint djí höra, đé rönen?

Håsen jås trapdin til flud,

Möd flåt đär as däđli hud.

Wimen gađrin öp in måning,

sevönhöndrid måđren mauning,

mauning ån lost daling children,

yang wådjos ed händful grét men.

Đé ar wíping, krying hys,

holding aut ån hend til skys,

sheden tís daun ån gré chåls

honisöklen grån wer t' fåls.

Đer heö baunsen in đa kåld wind,

wich dömbli krys en bak

đa bänk af skysí lux så dípdak,

soråful ed wintötind.

Fađren ständen behynd wyfen, 

låren ån hed, kwyt bekepten.

Naun spåk en weöd, inthwåten.

Slíping as đa bråkön båns,

Kywtnes beheld åve gréfståns

af đa såtaftö bréfhaten.

Hétköznapi látvány

fölbuggyanó kecsöp
műanyag tányérról
földre csöpög

kibomló rózsák
meszelt fal tövénél
sötétlő tócsák

leszálló napkorong
tömény felhőkön át
éjbe bolyong

fortyog ólmosan
márvány lejtőn a
lávafolyam

leömlő fémes fonal
hamvas miseruhán
halálba lovall

Don’t say we have come now to the end

kövek közt az idő
kővé vált előbújt
denevér sugarak
szemünkkel átszeltük
a vár fokát csendes
éjjeli bogarak
felmelegítettek
a szavak nem zavart
se hír se plakát sem
a szürke madarak
miközben a hold az
égre szállt és az éj
bevetette Budát

(2015)

Trí bliana ó shin

göthös munkásemberek
Dublinba mennek
szétizzadják a várost
szívják az íreket

az íreknek pénze van
a munkás szakértő alany
lakásból nem jut elég
hát isznak boldogan

nincs tél se csak az eső sok
szárazon áznak a parkok
szél szabdalja az utcát
folyton a buszra várok

az arcok eltünedeznek
összemosódik a permet
a testtel a sörrel
mindenkit angollá kevernek

Nagy kékség

a nagy kékség
a világóceán
hömpölyög
tobzódó halakkal
éneklő delfinekkel
kis hajókkal
búvárharangokkal
hiába úsznak
cápák között
hálók között
árral szemben
áramlattal
az összes halnak
kopoltyú helyett
tüdeje van
megfulladunk

A millenáris ember dala

csak egy kis szerelem lenne
de menne-e
úgy a meló, ha van?
megszoktam
a meló sem megy
mindegy
csak az evés vagy diéták
és a filmipar
érzelmi vihar
sincs, se más
csak a kattintás
köt le, meg a billentyűzet
holnap az egészet
unom már,
ha nem vár
új input, inger
az élet nem is fer

Lomtalanítás

nem volt forgalom,

a furgon elment,

ennyi maradt csak a nagyimból:

a kócos kis növényei

a polcon, amit még

román lécekből

lőcsöltek a szomszéd bácsiék.

leszedtük a fonnyadt

függönyöket, pedig hányszor

húzták őket be esténként,

ha jöttek vendégek,
és énekeltek.

a tükröt eladta a húgom

az E-Bayen, amit még

emberkezek csiszoltak

harminchétben,

mikor a nagyim gyerek volt.

leszenvedtük a szekrénnyi

könyvet, a legszebbjeinket

megtartottam, egy rakatban

lejárt már az angol nyelvtan,

akkor a nagyim még

franciából fordított,

és otthon németül beszéltek.

a képek még megvannak,

és a szőnyeg is, amit

egy rokon lopott vissza

Csehszlovákiából.

nem t’om hol van a kedvenc

tálcakészletem, és hogy

ki takarított ki a

múlt pénteken,

nem kell a tapéta többé

mert kakaós volt és galambos.

fehérre festettünk be mindent,

hogy végleg
kiköltözhessünk,

mert itt nekünk már

nem maradt semmi,

egyedül a nagyink

kócos növényei.

beburkoltuk a lakást

egy rakás emlékezetbe,

csak merengeni lehet

benne, és elég lesz

az egészet föltenni

majd az e-book

olvasónkra végleg.

korhadás

tünetmentes rákot növesztett

magán sok kikezdett erdő

stadionnyi bükk, tölgy, platán

juhar, nyír és mások

törzsükön durva betűk

színtelen őszt kavar

bennük a dudva.

ott lenn a talajon, mint

törpök a tundrai tájon

elhiszik, ők is így születtek

gyökerük nem iszik

nem is ettek soha

az erük pang, moha vagy fű

nem takarja be, nincs hang

károgás sem zavarja

a vadon ravatalozót.

a tűlevelű fenyő még szabadon

nő ott, ahol bozót volt régen

áthatolt a dús lombon a vég

gyöngéd fenyves áll a dombon csak.

(cím nélkül)

fognám a kezed

de nem látható

csendben ülök veled

agyam csavargó

füstködöt lehel

áltató altató

nem mehetek el

vár rám a palló

időm a tenger

„ez vagy: halandó

lélekben létezel

ösztönöd múlandó”