valahol Izland táján
facsarodtam össze
kuszálván a tájat
is hogy ne kelljen
látnod az egyszínű
hómezőt ott lenn
ami még várt rád
Grönland fölött
követte a radar
a gép suhanását
de kihagyott
egy hosszúkást
jelvesztett szakaszt
és mindeközben
szakasztott úgy
éreztem mint ködben
az elveszett kis
gyerek akinek
nincs meg a kincs
se a kiút mert a
kilátástalanba
merte vetni
magát no calling
sign csak síphang
a fülembe kering
és visszhangot vet
négyezer kilóméterrel
odébb is követ
ottfelejteni
magunkat egy réten
ahol még nem jártunk
sohasem és esetleg
még csak nem is
létezik ezen a világon
ez a szófordulatokból
szőtt áttetsző mező
és a szélén az ingó
fák a bőrünk alól
nőnek ki az elmúlás-
közeli mély ég felé
ez az ösvény szinte
világít már annyira
egyértelműen vezet
mint egy kis ügy
és benne az áramlat
engem is elfog az igyély
és száldokként úszom
lefelelé amerre visz
a szupolya víz
minket és a lelkünk
csobolyóként telik meg
parányi berek ölén
lehorgonyozunk
csak csillagok
hunyorognak
a mennyboltozaton
vénülő álmok
fiatalodnak meg
most bennünk
a hagymázas éj
összecsuporodik
virradatra
harmat borítja
illatos fürtjeidet
te hajnali
nemtőibolya
kivilágítatlan kápolnában
gyújtatlan gyertyák
vadorzó városban
tátongó terek
üres üvegek
két napja egész
ellankadtam most
magamban vonszolok
némán néhány elhasználódott
gondolatfoszlányt mert
délen az éleny is más
ott neked és csak
este hallatszanak
bő hallgatás után
kongó kápolnában
a gyújtandó gyertyák
utánad sóvárgó sercegései