Szóér

ez az ösvény szinte
világít már annyira
egyértelműen vezet
mint egy kis ügy
és benne az áramlat
engem is elfog az igyély
és száldokként úszom
lefelelé amerre visz
a szupolya víz
minket és a lelkünk
csobolyóként telik meg
parányi berek ölén
lehorgonyozunk
csak csillagok
hunyorognak
a mennyboltozaton
vénülő álmok
fiatalodnak meg
most bennünk
a hagymázas éj
összecsuporodik
virradatra
harmat borítja
illatos fürtjeidet
te hajnali
nemtőibolya