száradnak föl az éjjeli
hold ködös szemétől
a város sterilen nyúlik
el messzire semmi sem
zavarja meg a pazar
lakótelepek és ódon
vakolatos kiskastélyok
külső burkolatát
milyen lenyűgözően
élénktelen most a park
is ahogy a lámpák
komoran mosolyognak
ránk és a települések
minden testzöreje halkan
duruzsolgat kettőt
villant egy taxi de
mintha csak jelenés lenne
ő is ahogy a mesteri
korkövületek ázott
és tátongó ablakai
az arramenőkre
rábólogatnak
cuppanós cipőben egyedül
tartok már a bázisomra
mellettem zizzen az
avar is és azt hiszem
ember jár mögöttem
léptemen nyomomon
de már csak én vagyok
és lelkem kivetült
árnyékalkotásai
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése