Svetlá

(pre Luciu)

ako okuliare
môjho mozgu
používam tvoje
svetlá ale
niekedy neviem
keď spím asi
len okuliare
mi pomôžu
vžiť sa do života
ako naozajstná
vidina

Strechy v zime

rad
sňah
tichá
v dedinách
na dolinách
v kotlinách
k čomu patria
plešaté polstromy
aj domácke dymy
a tiež moja
horská
letora

Kölpény népdal

En ünnjenta fran Pobjell,
Wacker lixom gryning fjell,
Hun jick üpp po höge felte,
So hun har löst dar sin jehte.

Säja mei mitt litet lamm:
Wur er wied min jylne bann?
Solen gonner, Monen fleitar,
Min dotten so schibeitar.

Säja mei millige träde,
Wur er wied min söte bräde,
Magen sülter, münnen tockar,
Uphölling dä jei foschkar.

Säja mei dü kalla bäre,

Wur er wied min eldre tschäre,
Futen tröttar, ögon blötter,
Tüttan saknar en gu syster.

Luuna lendab Amerikka

valahol Izland táján
facsarodtam össze
kuszálván a tájat
is hogy ne kelljen
látnod az egyszínű
hómezőt ott lenn
ami még várt rád
Grönland fölött
követte a radar
a gép suhanását
de kihagyott
egy hosszúkást
jelvesztett szakaszt
és mindeközben
szakasztott úgy
éreztem mint ködben
az elveszett kis
gyerek akinek
nincs meg a kincs
se a kiút mert a
kilátástalanba
merte vetni
magát no calling
sign csak síphang
a fülembe kering
és visszhangot vet
négyezer kilóméterrel
odébb is követ

Szezonok IV

csukott tobozszívek
így heverünk
tűlevélpárnán
mohába süppedünk
amíg kiszáradnak
a tompa tüskék és
fölpattanunk végre
egy rögzített
örökkévalóságnak

Szezonok II

ottfelejteni
magunkat egy réten
ahol még nem jártunk
sohasem és esetleg
még csak nem is
létezik ezen a világon
ez a szófordulatokból
szőtt áttetsző mező
és a szélén az ingó
fák a bőrünk alól
nőnek ki az elmúlás-
közeli mély ég felé

Szezonok I.

tegnap esti
nyomainkat
elnyelte a latyak
átlényegültek a
buszgőzös utak

ma arra vitt a lábam
visszatükröződtél
a tél tavaszában

(2017. február)

Szóér

ez az ösvény szinte
világít már annyira
egyértelműen vezet
mint egy kis ügy
és benne az áramlat
engem is elfog az igyély
és száldokként úszom
lefelelé amerre visz
a szupolya víz
minket és a lelkünk
csobolyóként telik meg
parányi berek ölén
lehorgonyozunk
csak csillagok
hunyorognak
a mennyboltozaton
vénülő álmok
fiatalodnak meg
most bennünk
a hagymázas éj
összecsuporodik
virradatra
harmat borítja
illatos fürtjeidet
te hajnali
nemtőibolya

Kui ma ootan sind

kivilágítatlan kápolnában
gyújtatlan gyertyák
vadorzó városban
tátongó terek
üres üvegek
két napja egész
ellankadtam most
magamban vonszolok
némán néhány elhasználódott
gondolatfoszlányt mert
délen az éleny is más
ott neked és csak
este hallatszanak
bő hallgatás után
kongó kápolnában
a gyújtandó gyertyák
utánad sóvárgó sercegései