A Fehér Város (Aleppó ostroma)

nézz bele a szélbe
szagold meg az eget
kézigránát-színek
szelik épp félbe

szirénáktól éjjel
a pincékben remeg
elhagyott harcieb
faltól ne térj el

körben a hadakba
merednek szem-kutak
elfogyó élet-patak
csorog a fagyba

a barna batlák dalra
nyártól nem fakadnak
a gólyák elmaradnak
ne menj be balra

hó helyett már most
gyilkos gyertyák lángja
új burkolatában várja
a hamufedte várost

Ennyi

nem tudom
mi vág most
milyen időszak
talán a szél árasztotta
ki a könnycsatornámat

Szerintem az vagyok

1. reggelire négy szelet

vékony margarinos

abonett rajta kecsöp

2. ebédre furcsa kőleves

sáfránnyal és fűvel

kihűl de gyorsan fogy

3. uzsonnára mézes bróni

lejmolt kávé kunyerált

tejjel és cukorral

4. vacsorára hazamegyek

szüleimtől habzsolok

nehogy alultáplált legyek

(szerintem az vagyok)

Moja prvá bohoslužba

počúvam srdcom
jak spieva moja
prababka
s kým som
sa nestretol
nikdy a nejak
predsa cítim jej
prítomnosť
čisté ráno
dychtiaci ľudia
finský nápev
vlniaci sa
cvendžiaci
zbožný spev
počúvam
a nájdem svoj
vnútorné ticho
na svojej prvej
bohoslužbe

Utcák forgalom nélkül

utcák forgalom nélkül

száradnak föl az éjjeli

hold ködös szemétől

a város sterilen nyúlik

el messzire semmi sem

zavarja meg a pazar

lakótelepek és ódon

vakolatos kiskastélyok

külső burkolatát

milyen lenyűgözően

élénktelen most a park

is ahogy a lámpák

komoran mosolyognak

ránk és a települések

minden testzöreje halkan

duruzsolgat kettőt

villant egy taxi de

mintha csak jelenés lenne

ő is ahogy a mesteri

korkövületek ázott

és tátongó ablakai

az arramenőkre

rábólogatnak

cuppanós cipőben egyedül

tartok már a bázisomra

mellettem zizzen az

avar is és azt hiszem

ember jár mögöttem

léptemen nyomomon

de már csak én vagyok

és lelkem kivetült

árnyékalkotásai

Baleset esőben

savas esők esnek
kimossák belőlünk
az olthatatlant

arcunkról csöpög
ruhánkról hullik le
rókabőrünk

kis tócsákból lesznek
pszichécsatornák
kudarcelvezetők

összeállt és újra
szétvált a csapadék
baleseti sejtosztódás

a kiáradáson átsuhant
rozsdás villamos
keresztbeszelte

Metamorfózis

selymes nyírfakérget
simítottam puhán és
ettől elrévedt

szinte meggyújtott
ahogy húztam az ujjam
rajta átforrósodott

leégett nyírfaerdő vett
körül a szemem
kihűlt hamuba tévedt

arany szénné vált
a törzs rönk lomb gally
és egy pernye megtalált

hosszan világított rám
lassan vele lobogtam én is
egy őszi éjszakán

Koktélparadicsom

szög lyukadt egy
békés koktélparadicsomba
és az oxigénhegy
kente be penésszel
már kész alagútnak
néz ki és a muslincák
ki-be mászkálnak
rajta éjjel-nappal
nem kérem többet
ezt a rothadtat
csak a többlet
hiánya bánt
ez a káposztafejnyi
koktélparadicsom
nekem ennyi
volt pedig sokat jelentett

Ainulased

ainulased on ainulaadsed
ainulaadselt Jaapanist
aina me oleme ka
ainiti ainulased
arvame oma vaimule
ainult aktsendiga
ainelises maailmas
aimame ette
ainulaadse lõpu
aga jääme
aeglaselt unustusse

Csöndsötét

csöndsötétbe öltözött
őszi világ fölött köröz
könnyező lelked

nézi amint a kézi
vezérlésű pénznyelők
minket kezelnek

zúgó gépezetként
bizonytalanul gázolunk
az olajfőzelékben

ha mind feketében
mászkálunk a gyász már
semmit sem jelent

kizártuk innen a halált
és a szembenézés helyett
eltoljuk a végtelent

Látomás

eltűnő altaji altatódal
szól a rádióból a diófák
alatt a parketta elszaladt
a lábak között a nappal
és kegyetlen kagylóból
kallódik elő a kilóra mért
angol illatú hangszalag
a tambura tompán teng
mert mentát majszol
a tehenész zenész de
már a márkás hús dús
a piacon combokból
sok poshadt hátul
a szemétégetőbe gőte
mászott hogy az ázott
tartályokban tárolja
pettyezett nemzedékét
és éjjel jelezzen a zen
de szende esztendő
nem köszönt be szent
engeszteléstől leng
a zsinór a minaret
tetején és a tejfehér
harangtoronyból dorombol
egy jámbor vándorgalamb

Szárnyak

mert mi van akkor ha te tényleg csak a fejemben
és nem kötök ki melletted és összecsomagolod
a lényeged és vonatra teszek a gravitációra
ha te tényleg holdként eltűnnél a reményt
se vinnéd magaddal mert mi van akkor
ha te tényleg virtuálisan árnyékolod
a képeket a fejemben és én csak
mérgezett egérként meddig
éri meg mert mi van ha
te tényleg eljössz
a fesztiválra
egyszer?

egyszer
a fesztiválra
te tényleg eljössz
mert mi van te meddig
éri meg mérgezett egérként
és a képeket a fejemben csak
én ha te árnyékolod virtuálisan
tényleg mi van akkor ha te vinnéd
magaddal a reményt se ha te tényleg
holdként eltűnnél a gravitációra teszek
a vonatra a lényeged összecsomagol melletted
nem kötök ki csak ha tényleg a fejemben akkor mi van?

Lávakövek

kihűltünk
mint sötét lávakövek
a kitörés után
hová vitte el az ősz újra
bennem kinőtt ágaidat

elloptam az arcod

bedobozoltam

egy alkalmatlan
pillanatban mégis
előkerestem

de addigra

már eltűnt

és reggelre

sötét lávakövekként

újra kihűltünk

Egynyári nap

izzó héliumban fürdenek
léptek a fák alatt
ködben suhanva
hangos ízek
szép illatok
csobogó hemoglobin
suttogó fehérjék
alvó papírlapok
elázott gondolatok

milyen gyorsan rakódnak rá
eltakaró emlékrétegek
hogy a tegnapot
már csak tavalyi üvegben álló
memóriabefőttnek látom

Đa loss af år grét men / Ströken af Kwikfåd

Grét men af år daling håmländ,

sevönín flox fram wix af länd, 

sevön flox fram tons ed borås,

ed thrí flox fram wålton råsen, 

led aby both strongbå njyten,

til strökenfild råden 

ån wyt preti håsen.

Đé häven hävi hanesten, 

ländhel såden,

glíming shilden, 

ryden håsen til strökenfild, 

fogi dél af Kwikfåd-bändring, 

wer đa strím russ flå af Thöndring.

Twenifå flox línen fast,

tilwåd Kwikfåd, yes at last, 

tilwåd ívelwiling låthren,

fram đa rrechid autlend.

Taf bilås af Kwikfåd, telen, 

wer ar år mäni grét men, 

twenifå flox

af strongbå wådjos?

Låthren komen, rint djí sé? 

Wachen ju along jår wé,

hiden on mong trín, mong bushen,

dak grín wíd ed döski lífen.

Laud wån af Thöndring, telen, 

wer ar år grét sådmen,

sen af wolfen,

läd af yren?

Låthren ar on jår neken,

rint djí höra, đé rönen?

Håsen jås trapdin til flud,

Möd flåt đär as däđli hud.

Wimen gađrin öp in måning,

sevönhöndrid måđren mauning,

mauning ån lost daling children,

yang wådjos ed händful grét men.

Đé ar wíping, krying hys,

holding aut ån hend til skys,

sheden tís daun ån gré chåls

honisöklen grån wer t' fåls.

Đer heö baunsen in đa kåld wind,

wich dömbli krys en bak

đa bänk af skysí lux så dípdak,

soråful ed wintötind.

Fađren ständen behynd wyfen, 

låren ån hed, kwyt bekepten.

Naun spåk en weöd, inthwåten.

Slíping as đa bråkön båns,

Kywtnes beheld åve gréfståns

af đa såtaftö bréfhaten.

Hétköznapi látvány

fölbuggyanó kecsöp
műanyag tányérról
földre csöpög

kibomló rózsák
meszelt fal tövénél
sötétlő tócsák

leszálló napkorong
tömény felhőkön át
éjbe bolyong

fortyog ólmosan
márvány lejtőn a
lávafolyam

leömlő fémes fonal
hamvas miseruhán
halálba lovall

Don’t say we have come now to the end

kövek közt az idő
kővé vált előbújt
denevér sugarak
szemünkkel átszeltük
a vár fokát csendes
éjjeli bogarak
felmelegítettek
a szavak nem zavart
se hír se plakát sem
a szürke madarak
miközben a hold az
égre szállt és az éj
bevetette Budát

(2015)

Trí bliana ó shin

göthös munkásemberek
Dublinba mennek
szétizzadják a várost
szívják az íreket

az íreknek pénze van
a munkás szakértő alany
lakásból nem jut elég
hát isznak boldogan

nincs tél se csak az eső sok
szárazon áznak a parkok
szél szabdalja az utcát
folyton a buszra várok

az arcok eltünedeznek
összemosódik a permet
a testtel a sörrel
mindenkit angollá kevernek

Nagy kékség

a nagy kékség
a világóceán
hömpölyög
tobzódó halakkal
éneklő delfinekkel
kis hajókkal
búvárharangokkal
hiába úsznak
cápák között
hálók között
árral szemben
áramlattal
az összes halnak
kopoltyú helyett
tüdeje van
megfulladunk

A millenáris ember dala

csak egy kis szerelem lenne
de menne-e
úgy a meló, ha van?
megszoktam
a meló sem megy
mindegy
csak az evés vagy diéták
és a filmipar
érzelmi vihar
sincs, se más
csak a kattintás
köt le, meg a billentyűzet
holnap az egészet
unom már,
ha nem vár
új input, inger
az élet nem is fer

Lomtalanítás

nem volt forgalom,

a furgon elment,

ennyi maradt csak a nagyimból:

a kócos kis növényei

a polcon, amit még

román lécekből

lőcsöltek a szomszéd bácsiék.

leszedtük a fonnyadt

függönyöket, pedig hányszor

húzták őket be esténként,

ha jöttek vendégek,
és énekeltek.

a tükröt eladta a húgom

az E-Bayen, amit még

emberkezek csiszoltak

harminchétben,

mikor a nagyim gyerek volt.

leszenvedtük a szekrénnyi

könyvet, a legszebbjeinket

megtartottam, egy rakatban

lejárt már az angol nyelvtan,

akkor a nagyim még

franciából fordított,

és otthon németül beszéltek.

a képek még megvannak,

és a szőnyeg is, amit

egy rokon lopott vissza

Csehszlovákiából.

nem t’om hol van a kedvenc

tálcakészletem, és hogy

ki takarított ki a

múlt pénteken,

nem kell a tapéta többé

mert kakaós volt és galambos.

fehérre festettünk be mindent,

hogy végleg
kiköltözhessünk,

mert itt nekünk már

nem maradt semmi,

egyedül a nagyink

kócos növényei.

beburkoltuk a lakást

egy rakás emlékezetbe,

csak merengeni lehet

benne, és elég lesz

az egészet föltenni

majd az e-book

olvasónkra végleg.

korhadás

tünetmentes rákot növesztett

magán sok kikezdett erdő

stadionnyi bükk, tölgy, platán

juhar, nyír és mások

törzsükön durva betűk

színtelen őszt kavar

bennük a dudva.

ott lenn a talajon, mint

törpök a tundrai tájon

elhiszik, ők is így születtek

gyökerük nem iszik

nem is ettek soha

az erük pang, moha vagy fű

nem takarja be, nincs hang

károgás sem zavarja

a vadon ravatalozót.

a tűlevelű fenyő még szabadon

nő ott, ahol bozót volt régen

áthatolt a dús lombon a vég

gyöngéd fenyves áll a dombon csak.

(cím nélkül)

fognám a kezed

de nem látható

csendben ülök veled

agyam csavargó

füstködöt lehel

áltató altató

nem mehetek el

vár rám a palló

időm a tenger

„ez vagy: halandó

lélekben létezel

ösztönöd múlandó”

Megnyitottam a kalitkádat

Megnyitottam a kalitkádat.
Szegett szárnyú madárkádat
Kicsaltam én és
Megcsaltam magam.

Remegek a hűs esőben.
Szemedbe fúródott a szemem.
És nem ereszt el,
Mert neheztel.

Elröptettem a madarat.
A tolla itt maradt.
Véreddel írom vele
Neved a tenyerembe.

(2013)