Birkapolitika

ósdi kallantyúk
avas ülések
saját levükben
aszalódó testek
csüngnek a háromnegyed
ötös elővárosi vonaton
lehelget be a lehúzott
ablakon a tempólégkondi
nedves cseppek a padlón
valaki kiált a süket
telefonjának
és a viszály gyorsan
kiszagolja a fölgyülemlő
idegességet
a sokállomásos
elővárosi ócska járaton
ahová bepréseli magát
az újöltönyös
menő ügyvéd
harapós melós
sorvadt diák
cvekkeres kis nénike
kiábrándult ápolónő
és bliccelő ficsúr
ha ez van ezt kell szeretni
jobb úgyse lesz
ha váltasz jegyet
ha nem
a változáshoz
nem te kellesz

Igazodjál már te élet...

igazodjál már te élet
nem értem miért szaladsz széjjel
mint a nagyanyám gyöngysora
az íróasztalon a halála után
szétgurult gyöngyszemek lepték el
a padlót és csak most jöttem rá
hogy azok külön-külön szanaszét
is ugyanolyan értékesek
hát akkor ezért szalad szét az élet is
mert a messzefutott darabkák
majd szépen újrarendeződnek
a gyöngyfűző kezétől

Világ és gyomor

mint baglyok a patkánylesen
ülnek a vécépapír-gurigák
a fejem fölött a csövön
mire kellene nekem
annyit elhasználnom
csak növelik a fakivágást
és az üvegházhatást
a fakivágás is növeli
de a baglyok nem kímélnek
lecsapnak rám újra
és megint mert
idebenn harcol egymással
a félelem és a szervezetem
acsarkodik az ideg
az idegességgel
de végül veszít a gyenge test
és a gyomrom megadja
magát mint dermedt egér
a vissza-visszatérő
éjszakai vadászaton

(A Helsinki-Tartu közötti éjszakai repülőn sikerült befejeznem ezt a tavaly elkezdett verset).

Giliszták hóban

fölázott földből
előbújó giliszták
a márciusi lamozásban
halálra fagytak
testük lebomlott hamar
már szétmállott
szervezetük díszíti a
ropogós locsogós betonutat

néha attól félek
mi is csak giliszták
vagyunk és minek is
kúszunk elő a talajból
mert komótosan
eltömődnek a
kapillárisok
kihűl a bőrünk
mintha pusztán levedlett
kigyóbőr lennénk

ennyi voltunk talán
és nem is tudjuk azt
hogy a vér is közös bennünk
a földigilisztákkal

Darvak

darvakként lebegünk
két lét között
őszből a
télbe
életbe
lép a költözés
a daruszív viszont
nem ismeri az otthont

csak elvágyódunk innen
a nemlétbe vagy
egy tartós
helyre
erre
már mondjuk
hogy otthon csak
még tavaszig nem tudjuk

nem állandó sehol a hó
fölolvad minden
ha vissza-
térünk
éteri
öröklét lesz
a dús nyárban a
végső osztályrészünk

Kielégia

jelenünk csak csalóka
nyár az őszben
patkányoknak tálalt
kielégülésben
élelem helyett marad
az élvezet
fázós fény a hőérzet
helyett
amíg magunknak
alkotott
laboratóriumunkban
megfagyunk
vagy kéjbe fagyva éppen
éhen halunk

Hommage à Petrarca

megtört nappal

félig éj van már idebent

a szobában vajúdnak gyötrő

gondolatok a holdról űrről friss levegőről

nincs bennem erő már megnyugodni sem mert

az elpihenéshez is bátorság kell mint ahhoz hogy ne

ragadjak a hálón minden tevékenységemben mikor már inkább

a cselekvésem csak az elmúlást hozza közelebb átveszi rajtam az

uralmat a százhúsz évvel ezelőtt megélt mélabú a szót sem mondjuk ki

többé soha mert elcsépelt lett és régies de minden benne van magány vágy és

szenvedés örömhiány fásult tétlenség és a kikerülhetetlen tudat hogy a művészet

maga mélabú mely el nem hagy engem ő kíséri léptem vitázva kérdezgetve és felelve

A spanyolországi változásokra

európai

haltenyészetben

csak az marad életben aki

aranyhal és minden kis

túlszaporodni vágyó guppit

kíméletlenül befal

......... (csak azért úszkálnak .........

.......... tovább az aranyhalak ..........

......... mert a legtöbb macska .........

......... nem mászik bele még .........

......... az európai akváriumba .........

.... és mert az aranyhal jobban ....

... tetszik az akvaristáknak) ...

egyébként minden

....... más hal .......

is életképes lenne 

.... ha hagynák ....

kannibálhalaktól

.... mentes ....

... esélyegyenlőségi ...

............. vízben .............

........                          ........

Memória

gyufásdobozba
gyömöszöljük az
agytekervényeinket
miközben ott bent
már jóformán nem
maradt tekergőzésre
alkalmas tárhely
---
lassan az ingergazdag
turbókörnyezetben
túró sem érdekel minket
túrót sem érdekel a minket